Elindultunk Uppsalába Marci rokonához, Ildihez és férjéhez Istvánhoz, aki még az út elején megmutatta nekünk Stockholm egy részét.
A reggel rögtön kellemetlen intézkedésekkel kezdődött, mivel amikor ki akartuk fizetni a szállást a recepciós többet vont le, mint amennyit leleveleztünk. Miután megkérdeztük, hogy ezt mégis miért, közben mutatva az emailben leírt árat, közölte velünk kedvesen, hogy hát az a törzsvendégekre vonatkozik. Miután az ár különbség nem volt olyan vészes és minél több időt akartunk Ildiéknél tölteni ennyiben hagytuk a dolgot, de azért behúztunk egy újabb strigulát, annál is inkább, mert ez a svéd turista szövetségnek volt az egyik hostelje, nem pedig valami magán lenyúló hely. De azért mégis szerintem jogos a kérdés, hogy mégis miből gondolták azt, hogy törzsvendégek vagyunk és nem a kezdő árat közlik velünk.
Ezután a benzinkúton próbáltuk megitatni szomjazó társunkat, de sajnos itt is kellemetlenséggel találtuk szembe magunkat. Itt az automata (mert ennél a kútnál másképp nem lehetett fizetni, noha volt bolt, de ott csak a 600 Ft-os Snickerst lehet megvenni), nos kétszer vonta le a tankolásunk összegét. Ezt már nem hagytuk szó nélkül. Az asztalra ültettük a megszeppent boltos gyereket, arcába toltuk a mobilt rajta a két sms-el és kértük hogy intézkedjen. Hívta a főnökét, aki elmagyarázta nekünk, hogyha valakinek nem svédkártyája van (tehát turista), annak a kártyáját megterhelik egy úgynevezett foglaló összeggel. Hogyha rendezed a számládat, akkor elvileg 12 óra múlva ez összeg visszavándorol a számládra. Elfogadtuk, de a biztonság kedvéért minden elérhetőségét magunkkal vittük. Ezekután vártuk az smst, mint a messiást, mert nem kevés összegről volt szó.
Az út alatt tombolt a kánikula, már 24 fok volt, úgyhogy kénytelenek voltunk bekapcsolni (az út során először) a klímát. Nem is a levegő volt meleg, hanem a tűző nap melegházat csinált az autóban.
Mikor megérkeztünk Uppsalába, nagyon nagy szeretettel fogadtak minket. Ismét fantasztikusan jót beszélgettünk. Ildi elképesztő 3 fogásos, finom vacsorával várt minket, amit nagyjából úgy ettünk meg, mintha már egy hónapja nem ettünk volna semmit. Végtére is ilyen finomat valóban nem. Igazi hazai, magyaros ízek. Miközben burkoltunk ezerrel Ildi mesélte, hogy amikor 50 éves volt, rendezett egy kis „zsúrt”, ahová ő készítette a lakomát és direkt magyaros konyhát készített és hatalmas sikere lett. Amikor 60 éves lett akkor is akart csinálni egy ugyanilyen zsúrt, de ott már nem akart főzni, ezért hozatni akarta az ételt. De hát honnan hozta – kérdezte magától- és gondolkodóba esett, hogy magyarosat nem tud hozatni, a svéd az meg… hát ….. így végül olaszosat hozatott. Utalva arra, hogy eddigi itt töltött ideje alatt, ami már több mint 40 év a tradicionális svéd konyha nem igazán nyerte el a tetszését.
Miután degeszre ettük magunkat egy esti séta keretében, megmutatták nekünk a Stockholmban is hömpölygő Mälaren-tavat. Megnéztük az arab bevándorlókat, akik valóban igen csak birtokukba vetté az egész partot, ahogy ezt Ildiék nehezményezték kissé és kézpróba alapján simán fürödhetőnek osztályoztuk a vizet. Félszemű autónk másik szeme világát is visszaadtuk (ehhez már többet kellett barkácsolni) így már nyugodt szívvel vághattunk neki a sötét európai éjszakának.
