A mai nap felpakoltuk a kis hátizsákunkat elemózsiával és nekivágtunk a hegyeknek, annak reményében, hogy a mai napot holdbéli tájakon tölthetjük. Vissza akartunk menni autóval a már kétszer megjárt hágóra, most azonban azzal az elhatározással, hogy bemegyünk a semmibe. Kiváló zenéket hallgattunk és el is felejtettük, hogy Norvégiában az út jelzőtáblák mindent csak egyszer mondanak meg és ha elnézed akkor magadra vess. Hát mi végig nevettük és énekeltük ezt a lehetőséget. :)
Már 40 km-re az elágazás után kezdett gyanússá válni, hogy mióta jövünk ezen az úton és nem kellett volna már történnie valaminek? Félre álltunk és meggyőződtünk, hogy de igen kellett volna, de sebaj visszamentünk, befordultunk és eljutottunk a paradicsomba, mely ma csak félig volt felhőben. Üvöltő szél fogadott, ennek megfelelően az összes nálunk lévő pulcsit, kabátot, esőkabátot, sapkát, sálat felhúztuk. Nekivágtunk a turista útvonalnak, amely egyre vadabb és kietlenebb vidékre vezetett minket. Előttünk két hegyvonulat által közrezárt völgy volt, a hegyek még bőven hófoltosak és mindenhol vízesés csobogott kecsesen a mélybe. Kicsit arrébb egy magányos hegy, mely korábban messziről egy megkövesedett fekvő arcként nézett az égbe és a vele szomszédos heggyel egy kráter szerű mélyedést fogott közre, amelyben egy tó húzódott meg. Fák a merre a szem ellát egy darab se, csak a bokáig érő zuzmók, mohák, amelyeken olyan érzés volt járni mintha vastag, süppedő szőnyegen járkálnánk. Fantasztikus formájú fenyegető felhők vonultak át felettünk nagy sebességgel. Ebben a roppant kietlen tájban egy magányos ház érzékeltette a méreteket, amely mint végül kiderült egy úgynevezett kulcsos házként funkcionált, amit azért is néztünk meg a bóklászásunk közben erősen elkezdett esni az eső és ott kerestünk menedéket. Az ablakon bepillantva kandalló, székek, asztalok, berendezett ház, természetes roppant puritán módon de elképzeltük milyen fantasztikus lehet itt több időt eltölteni, akár heteket a semmi közepén. Miután visszamentünk az autóhoz gondoltuk itt az ideje ebédelni, de mielőtt elővettük volna a csoda kosarunkat, átálltunk egy másik helyre, hogy más szemszögből nézhessük meg ezt a páratlan völgyet. Kenődtek a májkrémes kenyerek, fogyott a meggy szörp és eközben mi távcsővel szemléltük a hegyek és a táj részleteit. Szemünkhöz emelve és megfelelően beállítva a látcsövet egészen hátborzongató részletek tárulkoztak fel előttünk, mintha egy pillanat alatt 5 km-t repültünk volna előre az egyik hegycsúcsra és onnan csodálhattuk volna a karnyújtásra lévő hegyvonulatot. Még bolyongtunk a felföldnek ezen részén egy jó darabig, de már csak autóval, majd hazafelé ismét ugyanazt az irányt tévesztettünk el mint reggel, de most csak 10 km-t mentünk fölöslegesen. Az 510 Ft/liter áron kereskedő benzinkutak sorában találtunk egyet, amely csak 479 Forintért mérte a folyékony aranyat, itt gyorsan megtankoltuk hűséges szekerünket és gyorsan kiszámoltuk, hogy az előző tankoláshoz képest 5,8 literes átlag fogyasztást értünk el (1,6-os benzines motor). Tapsvihar!
Most itt ülünk az ablak alatt 23 óra 53 perckor és azt csodáljuk hogy a szemközti hegyen lévő tanya báránykáira már ráférne a nyírás, pedig nincsenek kivilágítva. Teljesen elszoktunk a sötéttől. Noha Svédországban az éjféli szürkület is érdekes volt itt nappali világosság van reggeltől reggelig, pedig még nem is vagyunk a világ tetején. Ott vajon mi lesz?! Napszemüvegben alszunk?
U.i.: „A norvégok mindenből pénzt csinálnak”: A kietlen hágó tetején egy apró harmadrendű átkötő útra akartunk áttérni, amely nekünk sok km-t megspórolt volna. A főútról letérve egy személyzet nélküli átengedő kaput találtunk rajtunk egy kiragasztott fénymásolattal, mely szerint az út használata 80 korona és mellékeltek egy automatát, amelybe a pénzt bedobva a sorompó felnyílik és annyira jófejek, hogy még kártyával is fizethetünk. Ez a koldusszintű kunyerálás nagyon rosszul esett egy ilyen gyönyörű vidéken. Komolyan kíváncsiak vagyunk, hogy éppen ezen az úton miért kellett volna több, mint 4000 Ft-ot fizetni ahhoz, hogy megtegyünk egy egy autó széles úton 50 km-t. Ráadásul az út nem volt lakatlan, településeket fűzött föl.
