A nagy utazås

 Mivel volt egy napunk, hogy fel fedezzük a szigetet, ezért jó korán fel keltünk és elindultunk a sziget csücske felé. Az útvonal hossza oda-vissza szinte kereken 200 km, ezért megtudtuk magunknak engedni, hogy ide-oda kis apró utakra is betérhessünk. Az már az eső km megtétele után világossá vált, hogy a sziget természeti adottságai káprázatosak. Minden kanyar után újabb és újabb hegyes, csipkés hegyvonulatok tűntek fel, természetesen majdnem mindegyik hósipkás, pedig nem alpoki magasságúak. A települések itt valamivel konkrétabban vannak jelölve a térképen is, de amíg a térkép alapján azt hihettük, hogy közeledve az illető helyhez egy kis várost fogunk találni. De aztán kiderült, hogy a „nagyobb” település valójában egy tíz házból álló csoportosulás. Voltak olyan falvak, amelyek mindössze 4-5 házból álltak. Találomra bementünk Nusfjord nevezetű halászfaluba, ami eredeti állapotában fennmaradt halászfalu, cölöpökre épített, végtelenül egyszerű faházakkal. A turizmus ezt is felfedezte magának, úgyhogy az autó és buszparkoló szépen ki volt alakítva. Akartunk a Marcinak kabátot venni (mivel nem hozott magával az útra egyet sem), de a half price-ról kiderült, hogy 37ezer Ft-ba került volna az a könnyű kis kabátka, úgyhogy nem vettük meg. Helyette inkább fagyiztunk és milyen jól tettük, ugyanis ISTENI VOLT! Már meg se kottyan nekünk a 12 fok. Nehezen álltuk meg, hogy mindenhol meg ne álljunk, mert mindenhol olyan látványok tárultak elénk, de megtettük, mert tartani akartuk magunkat ahhoz, hogy lerohanunk az aljára és visszafelé dugjuk be az orrunkat mindenhová. Ha nehéz is volt megtartani, ismét jó döntést hoztunk, mert a sziget csücske felé, hirtelen besűrűsödtek a már nem skanzen jellegű, hanem valódi, élő falvak, rengeteg sirállyal, szakadt hajókkal, egymás hegyére-hátára épülő házakkal. Ezután elértünk a csücsökig és ott kiültünk bámészkodni az óceán fölé magasodó szikla szirtre. Marci nagyon bátor volt, mert letudta győzni a tériszonyát és együtt néztük a sirályokat és a messziségben felsorakozó hegyvonulatokat. Egy kis ücsörgés után elindultunk visszafelé és ígéretünkhöz híven bementünk mindenhova. Megnéztük Ǻ városát (ejtsd ó) és ennek egyik szegletében találtuk meg Moskenest, amit a térkép annyira kiemelt, mint jelentős település, pedig csak 8 házból állt. Persze nyilván azért emelte ki fontos helységnek, mert Bodo-ból ide jön a komp. Ezután megszerettünk volna nézni egy olyan helyet, amelynek a partja valóban a nyílt óceánra néz Grönland felé és nincs előtte semmi más, hanem lelki szemeinkkel láthatjuk Grönlandot illetve Amerikát. Így találtuk meg Eggum települést, ami falunak volt jelölve, viszont ennek már tényleg falu kinézete volt de a lofoteni mércével mérve egy nagy városnyi ház zsúfolódott össze. Itt teljesen önkívületi állapotban szálltunk ki az autóból. A Nap már kezdett alacsony pályán járni és valami fantasztikus fénnyel ragyogta be ezt a szeles óceán parton megkapaszkodó falvat. Akaratlanul is azt képzeltük el, hogy milyen lehet itt az élet télen. Találtunk egy régi német lokátor támaszpontot is, amit első ránézésre mindenki kőkori erődnek gondolt volna. Itt még jó ideig elidőztünk de már 23 óra körüljárt az idő és mivel tudtuk, hogy  Marci nem bírja ki, hogy minden kőnél meg ne álljon inkább kezdtünk erőt venni magunkon és elindultunk hazafelé. Így is lett, az éjjeli nap csodákat festett elénk és tényleg állandóan megálltunk, mert minden kanyar után újabb fjord tárult elénk elárasztva ezzel a különös fénnyel. Hazaérve mégsem bírtunk magunkkal és szombat este lévén belevetettük magunkat a Svolvaer-i tündöklő, napfényes éjszakába, ugyanis a velünk szemközti mólón buli volt. Mivel már nagyon lehűlt az idő (8 fok volt) beöltöztünk, sapka, sál. Úgy tűnt ez vér ciki, a buli helyszínéül szolgáló étterem közelében grasszáltak a spagetti pántos, miniszoknyás, rövid pólós, nyári papucsos hölgyemények és mácsóik szintén siófoki beach house-i öltözetben. Marci le is vette a sapkáját, hogy elvegyüljön, a sál végülis művészi önkifejező eszköz is lehet. Én maradtam a téli szerkómban (bundás gumicsizma, sapka, sál, norvég kesztyű, kabát) és lesütött tekintettel haladtam mellette. Azt mondjuk senki nem látta, hogy Marcin 3 pulcsi húzódott meg. Szégyenünket feldolgozandó aludni indultunk és már talán a láz jele volt, amikor szembe velünk megjelentek strand felszerelésbe felöltözött NÉGER!!! fiatalok. Az i-re a pontot talán az tette, hogy a házak mentén sétálva feltűnt, hogy a népek nyitott ablaknál alszanak. Végülis, nyáron mi is így teszünk…